2015. augusztus 5.

Málnás őszibaracklekvár

Napok óta a legolvasottabb bejegyzésünk az őszibarack lekvárról szóló, amelyet még 2012-ben posztoltam, amikor elkészítettem életem első őszibarack lekvárját. Ahogy ott olvasható, az nem lett tökéletes állagú, de azóta már finomítottam rajta. Tavaly például két féléből is főztem be: sárga és fehér húsú barackból.

Idén pedig különlegességekbe szántam az őszibarackot. Például fügelekvárt dúsítottam-ízesítettem vele, most pedig málnával párosítottam össze. Azt hiszem, az idei lekvárjaim közül ez utóbbi viszi el a prímet!


Sajnos a málna nem tartozik az olcsó gyümölcsök közé, pedig nagyon szeretem. Csak viszonyításképpen: 3 kg barackból készítettem ezt a lekvárt és 30 dkg málnát adtam hozzá, tehát a 10 százalékát. És ugyanannyiba került 3 kg barack mint a 30 dkg málna! :)

Az arányokat szerintem egészen jól eltaláltam. Az én ízlésemnek szerint pont megfelelő mennyiségű málna került bele. Nem nyomja el a barack ízét, de jól kiérződik a lekvárból.


Hozzávalók:
- 3 kg őszibarack (tisztítva, magozva)
- 30 dkg málna
- 15 dkg cukor

Az őszibarackot megmostam, meghámoztam, kimagoztam és kisebb darabokra vágva egy nagy lábasba tettem. Megszórtam cukorral és fedő alatt közepes lángon főzni kezdtem. Miután felforrt és bő levet eresztett, mérsékeltem alatta a lángot és gyakran megkeverve fedő nélkül főztem tovább, addig amíg teljesen megpuhult a barack. Ekkor botmixerrel pürésítettem, de azért hagytam benne egészben is barackdarabokat, mert én úgy szeretem.

Tovább főztem még körülbelül negyed órát, hogy minél több levét párologja el, majd hozzáadtam a megmosott, lecsepegtetett málnát és összekevertem. Már csak összerottyantottam, hogy éppen csak szétessenek a málnaszemek benne.


A forró lekvárt előre kimosott üvegekbe töltöttem, majd lezártam és 5 percre fejreállítottam. Újságpapírba csomagolva dunsztba tettem a lekvárosüvegeket.

Még csak melegen kóstoltam, de határozottan ízlik! Hidegen biztosan még finomabb lesz.

A fenti mennyiségből 7 db kicsi üveg lekvár készült.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése