2015. augusztus 14.

Csalamádé télire

Van már egy csalamádé receptünk, méghozzá Esztitől, biztosan emlékeztek rá. Ő friss savanyúságnak szokta készíteni, azonnali vagy rövid időn belüli fogyasztásra. Nincs benne semmilyen tartósítószer, mindössze hideg helyen kell tárolni, nehogy megromoljon.

Ezzel szemben anyukám csalamádéját télire szoktuk eltenni. A tartósításnak köszönhetően sokáig, akár évekig eláll megfelelően lezárt üvegben a kamrapolcon. Tanúsíthatom, volt olyan, amelyet 3 év után bontottunk fel és akkor is nagyon finom volt!


Félreértés ne essék, a képen látható adagot nem idén csináltuk, főleg nem ekkora kánikulában. Ezek a fotók évekkel ezelőtt készültek, most találtam meg őket. Gondoltam, megosztom veletek a receptet, még időben, hogy ha valaki szeretné elkészíteni, szeptember elején, amikor a legolcsóbbak a hozzávalók, megtehesse.

Anyukám általában hatalmas adagot szokott egyszerre készíteni, hiszen ajándékba is adunk mindig belőle. Aki eddig megkóstolta, annak nagyon ízlett.


Hozzávalók (1 adaghoz, kb. 10 db 720 ml-es üveghez)
- 2 kg káposzta,
- 1 kg paprika,
- 1 kg uborka,
- 1 kg hagyma,
- 1 kg sárgarépa,
- 10 dkg só,
- 1 evőkanál szalicil,
- 1 kávéskanál borkén,
- 40 dkg cukor,
- 6 dl 10 %-os ecet vagy 3 dl 20 %-os
+ aki szereti fokhagymát is tehet bele

Amíg anyuéknak nem volt aprítógépünk, addig a csalamádé eltevése egy családi rendezvény volt, kalákában dolgoztunk. Általában apu kapta meg a hagymapucolást és szeletelést, szegény zokogott is mindig. Volt aki a paprikát vágta, más az uborkát gyalulta. Az egyetlen fix pont az volt, hogy anyuék már eleve gyalult káposztát vásároltak a piacon, így azzal nem kellett semmit csinálni.


A feladat tehát: minden zöldséget megtisztítani, amit kell, meghámozni, majd vékonyra felszeletelni, legyalulni. A sárgarépát mi mindig egészen kicsire aprítottuk. Ha valaki fokhagymát is tenne bele, akkor a gerezdeket meg kell pucolni, de mi egyben szoktuk hagyni, nem vágjuk kisebbre.

A zöldségeket - a fokhagyma kivételével - rétegezzük le, szórjuk meg cukorral, sóval, borkénnel, szalicillel és locsoljuk meg ecettel. Takarjuk le az edényt és időnként átkeverve hagyjuk állni a zöldségeket 24 órán keresztül.

Ezután a előre kimosott, megszárított üvegek aljára tegyünk 1-2 gerezd fokhagymát, majd tömjük meg jól a zöldségekkel (közé is szórhatunk a fokhagymából) és öntsük fel saját levével. Celofánnal és jól záródó kupakkal zárjuk le az üvegeket.



Dunsztolás nélkül mehet a kamrapolcra. Igazán szemet gyönyörködtető látvány a sok színes csalamádé. :)




2 megjegyzés:

  1. Az egy evőkanál szalicil nem sok bele, ez hány gr lehet kb? Mert az evőkanak is annyira más-más méretűek.Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi mindig 1 evőkanálnyi szalicillel készítjük, igaz, a mi evőkanalaink kisebb méretűek :) Lemértem, egy 20 g-os tasak kb. 1/3-a fér bele, vagyis kb. 6-7 g lehet.

      Törlés