2015. április 30.

Étteremajánló: Buffalo Steak House, Budapest

Facebook oldalunkon már sokszor emlegettem nektek egyik kedvenc budapesti éttermünket, a Buffalo Steak House-t. Most végre eljött az ideje, hogy hosszabban is írjak róla. Régóta készülök, hogy megmutassam, leírjam, miért is szeretjük annyira. Remélem, hogy a képek alapján el tudjátok képzelni az étterem vadnyugati hangulatát, valamint a hatalmas adag ételek finom ízét és kedvet kaptok hozzá, hogy személyesen is meggyőződjetek róla.

Vigyázat, (éhgyomorra) felkavaró fotók következnek!


A Buffalo Steak House Budapest XX. kerületében, Pesterzsébeten található a Török Flóris u. 217. szám alatt. El sem lehet téveszteni, a falfestés jelzi, hogy jó helyen járunk. Tömegközlekedéssel is jól megközelíthető, hiszen az 52-es villamosnak szinte előtte van a megállója, de aki autóval érkezik, annak is van egy jó hírem: a környéken ingyenes a parkolás. Ez főleg egy 2-3 órás lakoma elfogyasztása esetén nem hátrány.


Aki gyors étkezésre számít, az ne a Buffaloba térjen be. Egyrészt a felszolgált hatalmas adagok miatt nem lehet gyorsan végezni, másrészt pedig előfordulhat, hogy a megszokottnál kicsit több időt kell várni a megrendelt fogásra. Gyakran telt házzal üzemel az étterem - az asztalfoglalás ezért erősen ajánlott - és az ételek jelentős része frissen készül. Megéri türelmesnek lenni.

Nyáron jóval nagyobb a befogadóképességük, hiszen egy kerthelyiséggel is várják a vendégeket.


Valahogy úgy alakult eddig, hogy csak egyszer ültünk kint a külső részen, amikor szüleim házassági évfordulóját ünnepeltük, másfél éve augusztusban. Kellemes volt jó időben, a hatalmas tömör fa asztaloknál ebédelni.


Többnyire azonban a benti részen ebédelünk, vacsorázunk. Ünnepeltünk már névnapot...


... és szülinapot is a Buffaloban.


Eddig bárkit vittünk magunkkal, nem csalódott sem az ételek minőségében sem az adagban.



Barátokkal éppen annyira szeretünk ott lenni mint a családdal. Igaz, néha kicsit hangos a zene ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk, de a kedves pincéreknek nyugodtan lehet szólni, ha ez bárkit is zavarna, igyekeznek mindenben a vendég kedvében járni. 

Lássuk csak, milyen finomságokban lehet részünk az étlapról. Kezdjük a levesekkel. :) Az alábbi képen hideg málnakrémleves szerepel, látható, hogy nem egy kis csészényi adag, mint sok más helyen. 


Múltkor Buffalo csülkös chilis bablevest kértem. Nagyon dekoratív volt a tálalás, egy kis piros fazékban hozták ki, ami valójában nem is volt kicsi.


Körülbelül egy liternyi levest kaphattam, mellé pedig friss kenyeret, Erős Pistát, tejfölt meg persze egy kis merőkanalat és cseréptálkát, hogy annyit szedhessek amennyit egyszerre meg tudok enni. Tökéletes ízű, sűrű leves volt, nagyon ízlett! Persze csak a felét tudtam elfogyasztani, a többit elcsomagoltattam...


Nagyon szeretem a mexikói chorizós kukorica krémlevesüket is, amelyet tortilla chips-szel szoktak tálalni, valamint reszelt sajttal megszórva. Már többször kóstoltam, múltkor anyut is rábeszéltem hogy ezt egyen és nem bánta meg. Szintén nagyon sűrű leves, kellemesen pikáns a chilipelyheknek köszönhetően. A húsevőknek is ízleni fog a benne főtt chorizó kolbász miatt.

A kolbászos kukoricalevesemet ez a leves ihlette. :)


A legeslegjobban viszont a marhahúslevesüket szeretjük, amit pontosan így tálalnak, ahogy a képen látjátok. Velőscsonttal, pirítóssal, sok marhahússal, zöldséggel és tésztával, valamint Erős Pistával, mustárral és ecetes tormával. Ha valaki nem túl éhes, érdemes egy ilyen levest rendelni és garantáltan kiadós ebédben lesz része, 1000 Ft alatt, mint minden más levesük (2015. április). Imivel általában ketten szoktunk egy adagot enni, én a leves kétharmadát fogyasztom el, ő pedig a maradékot, valamint a velőt a pirítósokkal.

Apu is nagyon szereti, más levest még nem is kóstolt a Buffalóban.


Aki már most eltelt a látvánnyal, annak lazításképpen megmutatom, hogy legutóbb amíg a levesre vártunk, milyen előételt csipegettünk. Granny's nachos névre hallgat, mozzarellával sütött tortilla chips jalapeno paprikával megszórva és három féle mártogatóssal (salsa, sajtszósz, guacamole) tálalva.

Juditék ettek már békacombokat is előételként a Buffaloban, bevallom, én nem kóstoltam volna meg, de nagyon gusztusosan szervírozták, salátaágyon. Jelenleg nem látom az étlapon, de aki különlegességre vágyik, tigrisrák nyársat, füstölt lazacot vagy akár füstölt sajttal töltött jalapeno paprikát is kérhet előételként.

Vagy megelégedhet a mogyoróval vagy sós pereccel, amelyet vendégváróként helyeznek minden asztalra. :)


Jöjjenek a főételek. Rögtön a steak-ekkel kezdeném, amelyek Imi nagy kedvencei. Leginkább angus marhából szereti, a képen látható összeállításban szokta rendelni: cheddar sajt feltéttel, mediumra sütve, fokhagymás mártással és steak burgonyával.


Azt hiszem, nem árulok el titkot azzal, hogy a Buffalo a steak-ek specialistája. Étlapjukon olyan különlegességek is megtalálhatók, mint például a floridai krokodil steak vagy a muflon steak, de aki maradna az angus marhánál, annak is van miből választania. Porterhouse, rib eye, t-bone vagy éppen tomahawk steak egyaránt kerülhet a tányérra.

Úgy hallottam, hamarosan marhaoldalas is lesz a kínálatban, amit Tomi barátunk már nagyon vár, hiszen az ő kedvence a spare ribs, ami jelenleg sertéshúsból rendelhető. A Buffaloban ez közel 1 kg-os amerikai stílusu barbecue oldalast jelent. Tomi eddig kizárólag ezt kóstolta náluk, annyira szereti. Persze a marhahúsleves után általában a spare ribs-nek csak a felét tudja megenni, a másik felét el szokta csomagoltatni és másnap egy komplett ebéd kijön belőle.



Ahogy látható, mindent ízlésesen, többnyire fatálakon elrendezve hoznak ki, nem spórolva az adagokkal. Én még semmit nem tudtam megenni náluk teljesen, általában nekem is két napra elegendő minden étel.

A köretek felé venném most egy kicsit az irányt. Úgy emlékszem, régebben a főételek ára tartalmazta a szabadon választott köret árát is, sajnos ez most már nem így van. Azonban a steak-ek ára most egy szabadon választott feltétet és egy szabadon választott mártást tartalmaz, vagy kettőt az egyik fajtából. 

Köretből is szép nagy választékuk van, hiszen a grill zöldségtől kezdve, a jázmin rizsen, a fokhagymás ceruzababon, friss salátán át a burgonyák különböző fajtájáig (édesburgonya, spirálbugonya, ropogós csónakburgonya, dollár chips, rozmaringos házi burgonya, stb.) minden megtalálható.
                                    
                            
De nemcsak steak-et lehet náluk enni, hanem például csirkéből készült frissensülteket. Ezen a képen egy régebbi kínálat látható, ha jól emlékszem, magvas bundában sült csirkemell csíkok voltak.
                                                           

Valamint a mexikói stílusú ételek kedvelői is örülni fognak, hiszen quesadilla, enchilada és tortilla is megtalálható a választékban.

Imi a szendvicseket is szereti kipróbálni, ami itt nem a klasszikus angol, toastkenyérből készült, háromszögre vágott uborkás szendvicset jelenti. Hanem például az itt látható Pastrami sandwich-et, pontosabban szendvicseket, hiszen egyszerre kettőt kap az éhes vendég. Többek között 40 dkg füstölt omaha marhaszeggyel, dijoni mustárral töltenek és amerikai káposztasalátával tálalnak.


Vagy ez az óriás Buffalo steak sandwich névre hallgató különlegesség, amely valóban nem kicsi, hiszen 50 dkg hús van benne, valamint jalapeno paprika és cheddar sajt. A finom káposztasaláta emellé is jár!


És még hamburgert is lehet kapni a Buffaloban! A képen az Uruguay-i óriás hamburger látható, a salátás tálka mellett jól látszik a mérete. 40 dkg-s húspogácsa van benne, zöldségek, cheddar sajt, házi hamburgerszósz. Szabadon választható a feltét hozzá, dollár chips-szel és káposztasalátával kapja a kedves vendég.


Ha nagyobb társaság érkezik, tálakat is lehet rendelni, amelyek meg vannak pakolva mindenféle jóval. Többféle összeállításban, árfekvésben kaphatók, attól függően, hogy ki milyen jellegű húst szeretne fogyasztani. Pl. van marhahúsokból összeállított tál, csirkés tál, vagy a világok ízlelítője névre hallgató, amelyen krokodil, kacsa, kenguru, nílusi sügér, vadlazac és egyéb különlegességek várják az ínyenc vendégeket.

Húsmentes életet élőknek vega tálat is tudnak ajánlani, külön vegetáriánus kínálat is van az étlapon.


A desszertekről nem tudok beszámolni. Azt hiszem, a társaságunkból még senki nem jutott el odáig, hogy bármelyiket is megkóstolja, annyira jóllaktunk az előző fogásokkal. Pedig már annyiszor elhatároztam, hogy rendelek magamnak egy Buffalo marcipános galuskát vagy egy black and white csokis brownie-t. Eddig még nem jött össze. Így is mindig szatyrokkal megpakolva sétálunk az autóhoz, amelyben szépen bedobozolt a maradékok várják, hogy másnap elfogyasszuk őket.

Ja és cowboykalapokkal! Időnként az étterem kalapokkal kedveskedik a vendégeknek, ha szerencsétek van, ti is kaphattok!

Nagyon kevés negatívumot tudok felsorolni a Buffalo Steak House-ról, amit tudtam, le is írtam (időnkén hangos zene, néha sokat kell várni az ételre,  már nincs a steak árában a köret), inkább pozitív élményeink szoktak náluk lenni. Kedvesek és udvariasak a pincérek (és időnként lehagynak ezt-azt a számláról :) ), finom és nagy adag az étel, valamint kapható náluk Dr. Pepper üdítő, amit nagyon-nagyon ritkán szoktam máshol találni! Ráadásul többféle ízben is tartják, de aki Big Redet, Root Beert, gyömbérsört, vaníliás Coca Colát szeretne inni, az is jó helyen jár.

Ár-érték arányban szerintem tökéletesen megfelelő minden étel. Én közepes árfekvésűre tenném az éttermet, viszont a kifizetett pénzért garantáltan mindenki jóllakik!

Mi még biztosan sokszor visszatérünk (a) Buffaloba. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése