2015. január 9.

Kókusztekercs

Sokak kedvenc édessége következik most. A kókuszgolyó és kókuszkocka után egy harmadik kókuszos süti: kókusztekercs vagy más néven keksztekercs. Én nagyon szeretem, mert egyszerű, fél óra alatt elkészíthető, hűtőben sokáig eláll és nem utolsósorban finom.

Ez volt a harmadik édesség amit karácsonykor elkészítettem a családnak és a barátoknak.


Hozzávalók (2 rúdhoz):
- 30 dkg darált keksz
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 1-2 kanál rum (vagy rumaroma)
- 10 dkg porcukor
- kb. 2 dl tej

Hozzávalók a krémhez:
- 10 dkg puha vaj
- 15 dkg porcukor
- 5 dkg kókuszreszelék + a nyújtáshoz

Először a krémet szoktam elkészíteni. A vajat habosra keverem a porcukorral, majd hozzáadom a kókuszreszeléket és ezzel is jól összedolgozom.


Majd jöhet a tészta. Egy tálba beleöntöm az összes hozzávalót és jól összegyúrom. Ha nagyon kemény, morzsálódos, akkor annyi tejet adok még hozzá, hogy könnyen gyúrható, de ne lágy masszát  kapjak.

A tésztát kettéosztom és először az egyik felét egy kókuszreszelékkel megszórt sütőpapíron vékonyra nyújtom. Igyekszem téglalap formájúra, hogy egyenletesen lehessen majd feltekerni.

Megkenem a krém felével, figyelve hogy mindenhova egyformán jusson belőle, majd a sütőpapír széleit megfogva a süti hosszabbik oldalánál kezdve szorosan feltekerem mint a kakaós csigát.


Ezután szorosan becsomagolom a tekercset frissentartó fóliába és a hűtőbe helyezem. Ugyanezt megismétlem a tészta és a krém másik felével is, majd a második tekercset is hidegre teszem.

Jót tesz neki egy kis pihentetés, én fogyasztás előtt minimum 1 de nem ritka hogy több nappal szoktam elkészíteni. Ha már eléggé megdermedt, szépen lehet szeletelni.


Elsőre kevésnek tűnhet egy nagyobb társaságnak ez a két rúd, de viszonylag kiadós sütemény. És ha már amúgy is megbontunk egy fél kilós darált kekszet, akkor nem tart semeddig másfélszeres adagot készíteni belőle. Egészen biztosan elfogy. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése