2014. október 31.

Karalábéleves sajtos-vajas galuskával

Két hete kaptam egy hatalmas karalábét ajándékba. Legalább 1 kilós volt, soha nem láttam még ekkora példányt ebből a zöldségből. Néhány napig a kamrában pihent, hezitáltam, hogy mit csináljak belőle. Főzeléket? Vagy salátába aprítsam bele?

Múlt hét végén aztán, amikor a négy napos ünnepre megérkezett a rossz idő, a hideg és az eső, egyfolytában levest kívántam. Valamilyen jó forrót, zöldségeset, fűszereset. És ekkor jött el a karalábé ideje. :)


Olyan hatalmas volt, hogy eldöntöttem, kicsit több mint a felét felhasználom a leveshez, de a másik felét feldarabolom és beteszem a mélyhűtőbe, hogy a legközelebbi húsleves főzésnél elő tudjam venni. Mindig tartok a mélyhűtőmben zellergumót, karalábét, mert ezek azok a zöldségek, amelyeket nem fontos frissen megvásárolni, ha húslevest főzök. Csak az ízük miatt szoktam beletenni, tálaláskor már csak a sárga- és fehérrépát kínálom a főtt hússal együtt a leves mellé. 

Nem keresgéltem karalábéleves receptet, egyszerűen csak főztem, ahogy sikerült. És meglepően finom lett a végeredmény. Én négyszer is ettem belőle.

Hozzávalók a leveshez:
- kb. 50 dkg karalábé
- 2 kisebb vagy 1 nagyobb sárgarépa
- fél szál póréhagyma
- olaj
- víz
- 2 dl főzőtejszín vagy tej
- só
- bors
- petrezselyem 

A karalábét meghámoztam, vastagabb szeletekre vágtam és két szelet kivételével a többit nagyobb darabokra aprítottam. A sárgarépát megtisztítottam, felkarikáztam, a póréhagymával szintén így tettem.

Egy fazékban kevés olajat hevítettem, rádobtam a póréhagymát és fedő alatt néhány percig pároltam. Ezután hozzáadtam a karalábét és a sárgarépát és nagy lángon, kevergetve pirítottam. Felöntöttem kétszeres mennyiségű vízzel, sóval és sok őrölt feketeborssal ízesítettem. Félig lefedve puhára főztem a zöldségeket. 


Amíg a zöldségek főttek, elkészítettem a levesbetétet.

Hozzávalók a galuskához:
- 1 tojás
- 8 dkg reszelt parmezán
- 5 dkg vaj
- 1 evőkanál víz
- liszt
- kevés só, ha szükséges

A tojást villával kissé felvertem, majd hozzáadtam a vizet, lágy vajat, reszelt sajtot és egy kevés lisztet. Jól összedolgoztam. Annyi lisztet adtam még hozzá, hogy lágy állagú tésztát kapjak. Nekem nem kellett bele plusz só, mert a sajt elég sós volt.

A maradék két szelet karalábét kis kockákra vágtam.

Amikor megfőttek a zöldségek, botmixerrel pürésítettem a vízben, a kockára vágott karalábét beleszórtam és hozzáöntöttem a tejszínt. Kiskanállal beleszaggattam a galuskatésztát és kb. 10 perc alatt készre főztem. Belekevertem az apróra vágott petrezselymet. 

Éééés forrón tálaltam! :)


Nekem nagyon ízlett. Úgy ahogy volt, jó volt. A leves krémessége, az utólag belefőzött karalábé majdnem-roppanóssága, a sajtízű galuska és az erőteljes borsos íz.

Először, de nem utoljára szerepelt nálunk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése