2014. október 6.

Csülkös-babos káposzta

Erdélyi utazásunk során beleszerettem a korondi mázas cserépedényekbe. Legszívesebben felvásároltam volna egy bolt egész készletét, de hála Istennek, se sok pénzünk, se helyünk nem volt, hogy ezt az ötletemet megvalósíthassam.

Így hát mindössze 1 árva edény jött velünk haza, de cserébe a lehető legnagyobb méretűt választottam. Már akkor láttam lelki szemeim előtt, hogy valamilyen babos-káposztás egytállal fogom felavatni, amikor hazaérünk. Nagyjából ilyent képzeltem el, Imi ajánlására:

Itthon aztán kicsit kikerekedett a szemem, amikor az edényt hozzámértem a tűzhelyem sütőrészéhez, ugyanis éppen hogy belefér. Alja-teteje és az oldala is csak néhány centire van a sütő falától. Rögtön eszembe is jutott, hogy milyen jó volna, ha lenne egy kemencénk! :)

Na de a realitás talaján maradva, rájöttem, hogy milyen jól döntöttem, hogy ezt a méretet választottam. Nagy családi, baráti összejövetelekre pont megfelelő mennyiségű ételt tudok készíteni benne.


 A felavatás napja múlt héten érkezett el. Pénteken a piacon járva belebotlottam egy újonnan nyílt füstölt húsokat áruló üzletbe. Rögtön beleszerettem egy több mint másfél kilós füstölt csülökbe, és akkor már valahogy belekerült a szatyromba egy kis kolbász, szalonna is. Haladtam tovább a vecsési savanyúságos stand felé és hirtelen ötlettől vezérelve megvettem a káposztát. Majd egy doboznyi chilipaprika következett. Szépen összeállt a hétvégi menühöz való alapanyagok gyűjteménye. :)

És innentől kezdve már adott volt, hogy mit is készítek ezekből.


Hozzávalók (hatalmas adaghoz, kb. 10 főre)
- 2 kg savanyú káposzta
- 1 db 1,5 - 2 kg-os füstölt csülök
- 20 dkg húsos szalonna
- 5 szelet kenyérszalonna
- 40 dkg szárazbab
- 5-6 db chilipaprika
- néhány karika (vagy egy fél szál) kolbász
- 1 nagy fej hagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál zsír
- 4 evőkanál liszt
- 3 dl paradicsomlé
- pirospaprika
- borsikafű (csombor)

A csülköt és a babot külön-külön beáztattam még előző este.

Másnap reggel mindkettőről leöntöttem a vizet és egy nagy fazékban feltettem főni együtt a kettőt. Kb. 1,5 órán keresztül hozzá sem nyúltam, hagytam puhulni a babot és a csülköt.


Közben előkészítettem a többi hozzávalót. A savanyú káposztát többször átöblítettem és rövidre vágtam. A kenyérszalonna szeletekkel kibéleltem a cserépedény alját (mivel mázas, nem kellett előre beáztatnom). A húsos szalonna nagy részét kockára vágtam, ahogy a vöröshagymát is. A fokhagymát összezúztam.

Amint a bab nagyjából megpuhult, a csülköt kiemeltem a főzővízből, lecsöpögtettem. A babot leszűrtem, a főzővizet félretettem.

A felkockázott szalonnát egy jó nagy lábasban zsírjára sütöttem. Hozzáadtam a két evőkanál zsírt, majd üvegesre pároltam rajta a hagymát. Belekevertem a zúzott fokhagymát is. Megszórtam a liszttel, kissé megpirítottam. A tűzről félrehúzva pirospaprikát adtam hozzá, jól elkevertem és beleöntöttem a paradicsomlevet. Visszahúztam a tűzre és felöntöttem bőven a bab és a csülök főzőlevével, beleszórtam egy evőkanálnyi borsikafüvet. Jól kiforraltam.


Ezután hozzáadtam a káposztát és a babot és jól összekeverve tovább forraltam kb. 10 percig. Ha kevés a leve, most lehet pótolni a főzőléből. Ezután langyosra hűtöttem az egészet, mert nem szerencsés melegen beleönteni a cserépedénybe az ételt.

Miközben hűlt, feldaraboltam a csülköt. A bőrét, csontját eltávolítottam, húsát kisebb darabokra szedtem. Ha valaki szereti a bőrét, azt is beleteheti. Én külön megsütöttem, mert Imi nagyon ropogósan kedveli, de a káposzta közé rejtve inkább megpuhult volna.

A cserépedénybe beleöntöttem a káposztás bab egyharmadát, rárétegeztem egy adag csülköt, beleszórtam 2 db chilipaprikát is. Ha valaki szívesen karikázna bele kolbászt is, ne fogja vissza magát. :) Jöhetett újabb adag káposzta, csülök, chilipaprika, majd még egy réteg ugyanígy. A tetejére a csülök és a chili mellé ráfektettem néhány karika kolbászt (én csak ide tettem, közé nem), valamint a húsos szalonnából megmaradt néhány szeletet.

Végül lefedtem és hideg sütőbe csúsztattam az edényt. Kb. 2 és fél órán keresztül sütöttem 200 fokos sütőben. Összesen kétszer ellenőriztem le, egyszer öntöttem rá fél merőkanálnyi főzőlevet, biztos ami biztos. Egyébként hozzá sem kell nyúlni! Szépen elsüldölgél magában, puhul, párolódik az edényben.


A képen látható babérlevél a savanyú káposztában volt, azt nem tettem bele külön.

Mondhatom, ütős ebédünk lett. Nehéz, laktató, viszont nagyon finom puha, omlós a hús, a káposzta és bab is benne. -Tejföllel-tejföl nélkül egyaránt ízletes.

Egy jótanács: csak az kezdjen hozzá, akinek van ideje. Az elkészítésre több órát kell rászánni, de cserébe napokig nem kell főzni. :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése