2014. július 14.

Amerikai káposztasaláta - coleslaw

Dius barátnőnk nemcsak jó orvos, hanem kitűnő háziasszony is. Nagyon finomakat tud sütni-főzni, az édességei ráadásul igazán látványosak szoktak lenni. Sajnálom, hogy eddig még nem mutattam be semmit tőle, de mivel minden esetben pillanatok alatt elkapkodjuk a remekműveit, ezért mindig lemaradok arról, hogy lefényképezzem és feltöltsem oldalunkra.

Grillpartijainkra általában azt kérjük tőle, hogy amerikai káposztasalátát csináljon, mert teljesen beleszerettünk a salátájába, amikor először hozott belőle egy szép nagy adagot hozzánk. Mindig elfelejtettem elkérni tőle a receptet, de szerencsére néhány héttel ezelőtt észbekaptam és megszereztem. Így anyu és apu szülinapi kerti partijára már én is el tudtam készíteni.


Az amerikai káposztasalátával, vagy más néven coleslaw-val (kiejtve kolszló) először a KFC-ben találkoztam, és gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Kicsit furcsa volt nekem, hogy a nyers káposzta és sárgarépa majonézzel van elkeverve, de amikor megkóstoltam, akkor rájöttem, hogy nagyon is jó ez a párosítás.

Mi magyarok rengeteg ecetes savanyúságot, salátát eszünk, gondoljunk csak bele: csemege uborkát, ecetes almapaprikát, fejes salátát ecetes lében, csalamádét, uborkasalátát, paradicsomsalátát, és bizony káposztasalátát is. Talán az ecet a legmeghatározóbb salátaízesítőnk. Nos, aki még nem kóstolta a coleslaw-t, annak jó hírem van: a majonéz mellett ecet is szerepel a hozzávalók között. :)


Dia receptje a következőképpen néz ki.

Hozzávalók:
- 1 kisebb fej káposzta
- 2 sárgarépa
- 2 fej vöröshagyma
- 1 tubus majonéz (160-180 g)
- 1 nagy pohár tejföl (375 - 400 g)
- só
- őrölt fehérbors
- 1 evőkanál ecet (tárkony vagy alma)

Én egy kicsit nagyobb káposztából és 3 szál sárgarépából készítettem a salátámat. Így értelemszerűen valamivel több majonézt és tejfölt kevertem hozzá. Valamint csak sima ecetem volt otthon, azzal is nagyon finom lett a végeredmény.


A káposztát és a sárgarépát lereszeljük, a vöröshagymát felaprítjuk és egy mélyebb edénybe helyezzük. (Én igénybevettem az aprítógépem segítségét, így az összes zöldséget kb. 8 perc alatt egészen kicsire daraboltam, ahogy a képeken is látszik). 

A majonézt kikeverjük a tejföllel, ecettel, ízlés szerint sóval és fehérborssal. A keveréket ráöntjük a zöldségekre és alaposan összedolgozzuk.

A tálat lefedjük és néhány órára hűtőbe tesszük mielőtt fogyasztanánk a salátát.


Ilyen egyszerű. Természetesen mindenki kísérletezze ki a számára legmegfelelőbb arányokat, hiszen lehet bele több hagymát, kevesebb sárgarépát tenni, ecetesebbre ízesíteni, vagy pici cukrot keverni bele.

Na és persze az is megengedett, hogy kicsit nagyobb darabokban kerüljenek bele a zöldségek. Nekünk így volt tökéletes állagú.

Köszönöm a receptet, Dia!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése