2013. november 13.

Mandulás linzer

... a Mandula süti alapján.

A receptet Imi unokatestvérétől, Esztitől kaptam, a fotókat pedig az immár 17 éves Esztertől, Eszti lányától. A süti éppen az ő szülinapjára (és a bátyja névnapjára) készült. Boldog szülinapot-névnapot kívánok mindkettejüknek utólag is!


Tehát, van a Mandula nevű süti, amit én Diócskának is ismerek, attól függően, hogy melyik csonthéjas kerül a tésztájába. Nagyon szeretem, csak kissé macerás elkészíteni, mert speciális sütőformába kell tölteni a tésztáját és úgy megsütni. Ez adja ki a mandula vagy dió forma két felét. Majd egy finom pudingos krém kerül a két fél közé. Azonnal fogyasztható, omlós süti, viszont néhány nap után még finomabb, amikor már összeértek az ízek benne.


Nos Eszti a hosszadalmas formatöltögetési folyamatot rövidítette le azáltal, hogy linzertészta szaggatóval virág formájúra szaggatta a tésztát. Így is nagyon mutatós lett szerintem. Az ötlet nem sajátja, valahol látta, de mindenképpen szerettem volna megosztani veletek, hátha ti nem találkoztatok még vele.

Eszti szavait tolmácsolom:

Hozzávalók a tésztához:
- 40 dkg liszt
- 30 dkg vaj/margarin
- 25 dkg cukor
- 1 tojás
- 15 dkg darált mandula
- 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor

A vajat a tojással és a cukorral robotgéppel habosra keverjük. Majd hozzáadjuk a többi hozzávalót és összegyúrjuk. 

Vékonyra nyújtjuk és kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe egymás mellé sorakoztatjuk. Nem nő meg, lehet szorosan egymás mellé rakosgatni. 

Közepes hőfokon (kb. 170 fok) gyorsan megsül.


Hozzávalók a krémhez:
- 25 dkg lágy vaj/margarin
- 25 dkg porcukor
- 3 dl tej
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 1 üvegcse mandulaaroma

A tejből és a pudingporból sűrű pudingot főzünk, kihűtjük. 

A lágy vajjal habosra keverjük a porcukrot, hozzáadjuk a kihűtött pudingot és a mandulaaromát. Jól összedolgozzuk. Ezzel a krémmel összeragasztjuk a linzereket.

Pár nap múlva lenne a legfinomabb, mire igazán megpuhulna, de arra sajnos már nem marad. :)


Ezt tanúsíthatom én is! Anyukám egyszer hosszú órákon keresztül sütögette, töltögette a dió formájú sütiket, viszont nem sokáig tartott hogy megegyük.

Esztinek köszönhetően talán gyakrabban szerepel majd nálunk ez a süti, mert lényegesen egyszerűbb elkészíteni. Köszönjük szépen!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése