2013. június 28.

Minestrone leves II. - Olasz zöldségleves

Olasz zöldségleves, második felvonás. Van már a blogunkon egy minestrone leves recept. Azt én szoktam elkészíteni, általában karácsonykor.

Az tényleg egy igazi téli, fűszeres, erőteljes ízű leves. Ezt pedig, amit anyuék főztek, nevezhetnénk a nyári párjának. Sokkal könnyedebb ízvilágú, amit melegebb napokon akár egytálételként is fogyaszthatunk, hiszen laktatóvá teszi a sok zöldség és a tészta.


A recept F. Horváth Ilona Levesek című könyvéből való. Szüleim gyakran forgatják, már sok mindent elkészítettek belőle. Nagyon finom, viszonylag egyszerűen összeállítható levesek vannak benne.

Ebből a sorozatból több könyvet is megvettek anyuék és mindegyik nagyon hasznosnak bizonyult, rendszeresen főznek a benne található receptek alapján.



Én ritkán mérek le bármit is, amit levesbe teszek, csak úgy "érzésre" szoktam adagolni a hozzávalókat, de most kimásolom a könyvben olvasható mennyiségeket, mert biztos vagyok benne, hogy anyuék úgy csinálták, ahogy le van írva.

Hozzávalók:
- 10 dkg póréhagyma
- 1 cukkini
- 2 szál zeller zöldjével együtt
- 1 fej vöröshagyma
- 50 dkg paradicsom
- 20 dkg óriásbab konzerv
- olaj
- bazsalikom
- 1 gerezd fokhagyma
- zöldségleves kocka (vagy csontlé)
- 20 dkg makaróni
- só
- bors

Az elkészítés leírását viszont valamennyire átfogalmaztam, mert néhány helyen kicsit elnagyolt volt a könyben.

A zellerszárat, póréhagymát és a cukkinit megmossuk, felkarikázzuk. Ha túl nagy a cukkini, akkor félkarikára is vághatjuk. A finomra aprított vöröshagymát az olajon gyakori kevergetés mellett üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a felkarikázott zöldségeket és kevergetve néhány percig tovább pároljuk az egészet.

Felöntjük vízzel, belemorzsoljuk a leveskockát (vagy csontlével öntjük fel), valamint a zúzott fokhagymát. 10 percig főzzük, majd belekeverjük a finomra vágott zellerzöldet és a rövidre darabolt makarónit.

A paradicsomot forrásban lévő vízbe dobjuk,

20-30 másodperc után kiemeljük belőle, lehúzzuk a héját és apró kockákra vágjuk. A leszűrt babbal együtt a leveshez adjuk. Sóval, borssal ízesítjük. Közepes lángon addig főzzük, amíg minden megpuhul benne, beleértve a tésztát is. Amint elkészül, apróra vágott bazsalikomlevelet keverünk bele.


Nekem nagyon ízlett ez is. Igaz, én szeretem a zöldséges-paradicsomos ételeket és ha még tészta is van benne, akkor az maga a mennyország! :) Aki szeretné, reszelhet egy kis sajtot is a tányér aljába, mielőtt rámeri a forró levest, de nekem így is elég sűrű és laktató volt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése