2013. május 25.

Eperszörp

Nagyon szeretjük a szörpöket, főleg a házi készítésűeket. Igaz, hogy olyanhoz ritkán jutunk hozzá. Általában Méhes-Mézes termékeket vásárolunk, hiszen hatalmas a választékuk, így mindig más gyümölcsből készült szörpöt kóstolunk meg. A Méhes-Mézes ugyanis nem ízesíti, hanem ténylegesen gyümölcsből készíti a szörpöket hozzáadott színezék nélkül, így az ital színét is a gyümölcs adja!

Múltkor egy kézműves vásárban viszont házi szörpöt vettünk, méghozzá ribizli ízűt, ez a kedvencünk. Évek óta tervezem, hogy ribizliszörpöt fogok csinálni, de mindig olyan receptet találok hozzá, amit végigolvasva elmegy a kedvem tőle, olyan macerásnak tűnik. Ennek a szörpnek a dobozán viszont rajta volt az elkészítésének leírása és egyből felderültem. Idén saját készítésű ribizliszörp is lesz a kamrapolcunkon!


Most viszont eperszezon van és elgondolkodtam rajta, hogy miért is ne próbálhatnám ki első körben eperből? Kis adagból, így nem veszíthetek vele sokat, ha nem sikerül. A gondolatot tett követte.

Hozzávalók (4 db 0,5 literes üveghez):
- 2 kg érett, lédús eper
- 6 dl víz
- 60 dkg cukor

Anyukám kis szemű epret, szamócát vásárolt a piacon. Nagyon szép érett volt. Lecsumáztam, alaposan, több vízben megmostam, majd egy tálba tettem és villával összetörtem. A tálat lefedtem és egy éjszakát állni hagytam.


Másnap a cukorból és a vízből szirupot főztem. Az epret egy sűrű szitán, kis adagonként lecsöpögtettem.
A szörp dobozán talált leírás szerint 1 liter gyümölcsléhez fél liternyi szirupot kell adni. Nekem 9 dl gyümölcslevem lett, így 4,5 dl sziruppal kevertem össze. Felfőztem, de elég hígnak találtam. Én sűrű szörpre vágytam.

Gondoltam egyet, eltértem a recepttől, és a gyümölcshúst botmixerrel pürésítettem. Az egészet beleöntöttem a cukros eperlébe, valamint a maradék szirupot is hozzáadtam és lassú tűzön, kevergetve forráspontig hevítettem. Így már egy elég sűrű, viszont nagyon édes szörpöt kaptam.

Még melegen, egy tölcsér segítségével üvegekbe töltöttem és azonnal lezártam. A képen jól látható, hogy tényleg nagy Méhes Mézes szörp fogyasztók vagyunk. Az eperszörp mellett bodzaszörp várta a sorát az asztalon.


A múlt heti kerti partin megkóstoltattam a barátokkal és elég nagy népszerűségnek örvendett. Körülbelül 1:7 arányban kell higítani, tehát elég kiadós. Viszont túlságosan édes. Aki édesszájú, nyugodtan készítheti így, én legközelebb kevesebb cukrot fogok ugyanennyi eperhez adni. Valamint aki hígabb szörpre vágyik, az hagyja ki belőle az eperpürét, csak a levéhez keverjen szirupot.

Szóval van még mit finomítani rajta, de elsőre nem lett rossz. A ribizliszörp is el fog készülni, az biztos. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése