2013. december 28.

Zebra kocka - kókuszos kekszszelet

Karácsony előtt mindig bajban vagyok, amikor azon kell gondolkodnom, hogy milyen sütiket készítsek. Egyik felem ragaszkodna a jól bevált karácsonyi édességekhez, míg a másik újakat próbálna ki. Ebből adódik, hogy minden évben kissé túllövök a célon, mert megsütöm a régieket is, miközben újak is terítékre kerülnek.


Imit bíztam meg azzal, hogy nézzen körül a neten, idén milyen újdonság készüljön. A kikötésem mindössze az volt, hogy egyszerűen, rövid idő alatt elkészíthető süteményt válasszon. Így bukkant a zebra kockára vagy más néven kókuszos kekszszeletre. Azonnal megtetszett, mert egy másik kedvencünkre, a kókusztekercsre hasonlít, csak nem feltekert hanem kinyújtott változatban. Így hát elkészítettem.

Hozzávalók az alaphoz:
- 50 dkg darált keksz
- 4 evőkanál kakaópor
- 4 evőkanál baracklekvár
- 1 üvegcse rumaroma vagy 2 evőkanál rum
- 5 dkg lágy vaj
- 5 evőkanál porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 3-4 dl tej

A darált kekszet beleöntöttem egy mély tálba és hozzáadtam a kakaóport, baracklekvárt, rumaromát, vajat, porcukrot, vaníliás cukrot és a tej egy részét. Elkezdtem összegyúrni, de száraznak tűnt, ezért hozzáöntöttem a maradék tejet is (nálam 4 dl kellett bele). Alaposan összedolgoztam és félretettem pihenni a masszát.


Elkészítettem a krémet.

Hozzávalók a krémhez:
- 3 dl tej
- 3 evőkanál liszt
- 1 csomag vaníliás cukor
- 5 evőkanál porcukor
- 5 dkg vaj
- 15 dkg kókuszreszelék

A tejet egy kisebb lábasba öntöttem, csomómentesre kevertem benne a lisztet, a kókuszreszelék felét és a vaníliás cukrot. Állandóan kevergetve sűrűre főztem és félretettem hűlni.

Amint teljesen kihűlt, hozzáadtam a porcukrot, a lágy vajat és a maradék kókuszreszeléket. Robotgéppel habosra kevertem.

A darált kekszes masszát három egyforma részre osztottam és az első rész kb. 20 x 30 cm-esre nyújtottam, majd átemeltem egy nagy tálcára. Egyenletesen megkentem a krém felével. Következhetett egy újabb kekszes lap, majd a krém másik fele. Végül az egészet betakartam a harmadik kekszlappal. Kissé megnyomkodtam a tetejét.

A tetejére:
- 10 dkg tortabevonó csoki
- 2 evőkanál étolaj

Gőz felett megolvasztottam a csokit és belekevertem az olajat is. Bevontam vele a süti tetejét és amikor félig megdermedt rajta, villával csíkokat húztam bele.


Néhány napig hidegen pihentettem, mielőtt megkóstoltuk volna. Szépen szeletelhető, finom sütemény lett. A főzött krém miatt nem olyan könnyed mint a kókusztekercs, így elég kiadós, kicsi szelet is elég belőle egyszerre. Sokáig eláll, ha hidegen tartjuk.



2013. december 23.

Barackos-tejbegrízes torta

A karácsonyi pörgésben sajnos a blogírásra jutott a legkevesebb idő, így történhetett meg, hogy a tesóm szülinapjára sütött torta receptje még csak most kerül közzétételre.

Pedig a torta már réges-rég elfogyott, nagy sikert aratott. Az elkészítése nagyon egyszerű, és pontosan ezért gondoltam, hogy még karácsony előtt megosztom veletek. Hátha valaki szeretné megsütni az ünnepre. Gyerekeknek ideális, hiszen a fő összetevője a kakaós piskóta és a tejbegríz.


Eredetileg egy egészen más tortával készültem volna Mazsi szülinapjára, de előtte néhány nappal átküldött egy grízes krémmel töltött sütiről képet nekem azzal a kérdéssel, hogy "mikor csinálod meg?". Így rögtön félretettem a teveimet és elhatároztam, hogy egy hasonló tortával lepem meg.

Az alapja egy 8 tojásból készült kakaós, kerek piskóta.

Hozzávalók:
- 8 tojás
- 8 evőkanál cukor
- 5 evőkanál liszt
- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 1 teáskanál Dr. Oetker sütőpor mézeskalács fűszerkeverékkel
- csipetnyi só

A tojásokat kettéválasztottam. A fehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá vertem. A sárgáját a cukorral habosra kevertem. Ezután óvatosan, apránként beleforgattam a keverékbe a tojásfehérje habot, a sütőporral elkevert lisztet és a kakaóport. Vigyázva, nehogy a hab összetörjön, alaposan elvegyítettem.

A masszát egy kivajazott-lisztezett kerek tortaformába öntöttem és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt (tűpróbáig) készre sütöttem. Ekkor kiborítottam a formából és félretettem hűlni.


Elkészítettem a krémet.

Hozzávalók:
- 5 dl tej
- 4 evőkanál búzadara
- 25 dkg mascarpone
- 20 dkg lágy vaj
- 15 dkg porcukor
- őszibarack (befőtt)

A tejből és a búzadarából cukormentes  tejbegrízt főztem. A tejet meglangyosítottam és hozzáadtam a búzadarát. Folytonos kevergetés mellett felforraltam, besűrítettem. Kihűtöttem.

A lágy vajat a porcukorral habosra kevertem. Hozzáadtam a kihűlt tejbegrízt, a mascarponét és egy maréknyi apróra vágott barackbefőttet. Jól kikevertem.

A kihűlt piskótát kettévágtam. Az alsó lapot tányérra fektettem, megkentem a krém majdnem felével. Ráhelyeztem a felső lapot és azt is bevontam a krémmel, valamint a torta oldalát is.

A tetejét barackszeletekkel és gyertyával díszítettem. :)


Sikerült meglepni vele Mazsit. A tortát akkor adtam át, amikor a két Ágival együtt a rászoruló családnak felajánlott sütiket sütöttük meg, így nem is számított rá, hogy ő még aznap fel lesz köszöntve.  :)




2013. december 21.

Karácsonyi fotópályázat - Bill Granger: Most te főzz című szakácskönyvét nyerhetitek meg

Úgy vettük észre, hogy szeretitek a fotóbeküldős játékokat, ezért karácsonyra is egy ilyent terveztünk.

Szeretnétek megnyerni a TV Paprikából ismert Bill Granger Most te főzz című könyvét? Akkor elő a fényképezőgéppekkel és készítsetek fotókat a következő témakörökben:


1.) Adventi koszorútok / adventi naptáratok
2.) Lakásdísz, amit karácsonyra készítettetek, pl. ajtódísz, ablakdísz, stb.
3.) Karácsonyra sütött sütemény, karácsonyi menü egy része
4.) Karácsonyfátok

A játék 2013. december 18. szerdától december 27. éjfélig tart, így aki csak a karácsonyi menüt tudja majd fotózni, annak is lesz esélye játszani, képet elküldeni.

Sorsolás és eredményhirdetés: 2013. december 29.

A szabályok a következők:
- csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz, ha még nem tettétek meg
- 1 játékos maximum 4 fotóval nevezhet (mind a 4-et feltöltjük Facebook oldalunkon az albumba, amit játékra hoztunk létre), azonban a sorsolás során a képek számától függetlenül csak 1-szer kerül a neve a kalapba
- a képeket a kicsibors@indamail.hu e-mail címre várjuk, a Facebook oldalunkon megosztott, oda feltöltött fotót nem tudjuk elfogadni
- az e-mailben írjátok meg, mit ábrázol a kép (étel neve, stb.), illetve a beküldő nevét is
- ha a nyertes bármelyik fotóján 14 év alatti gyermek is szerepel, akkor természetesen ő is kap tőlünk apró meglepetés ajándékot
- a nyertest sorsolással fogjuk eldönteni, tehát nem az nyer, akinek a fotója a legtöbb lájkot kapja
- a játékosonkénti 4 fotó akár 1 témakörben is készülhet (pl. mind a 4 süteményekről), vagy akár 4 különböző témakörben, azonban ha ugyanazt a dolgot fényképezitek más-más szögben (pl. a karácsonyfát több oldalról), akkor csak 1-szer töltjük fel a képet
- küldhettek 4-nél több fotót is, ha ránk bízzátok, melyik 4-et töltsük fel az albumba

Nyeremény:
- 1 db szakácskönyv - Bill Granger: Most te főzz!
- valamint a játékkal kapcsolatos bármely Facebook-os poszt, fotó, játékkiírás Facebook-on megosztói közül is sorsolunk egy nyertest, aki meglepetés ajándékot kap tőlünk

Jó játékot kívánunk mindenkinek! Várjuk a fotókat.




2013. december 16.

Rizspuding fahéjas-mézes körtével

A tesóm valamilyen könnyű édességet kért szülinapjára. Hónapokkal ezelőtt átküldött nekem egy fotót és receptet egy rizses-gyümölcsös desszertről, de úgy elkavartam, hogy sehol nem találtam. Nagyjából emlékeztem rá, hogy körtés volt és rizspuding-szerű ezért tartottam magam ennél a vonalnál. :)

Több receptet is végignéztem rizspuding ügyben, de szinte mindenhol tojássárgáját javasolnak hozzá, azt pedig szerettem volna kihagyni belőle. Több okból is, de leginkább azért, mert András allergiás a tojásra és ha lehet helyettesíteni valamivel, akkor inkább mást használok tojás helyett. Most a vaníliapudingra esett a választásom.


Úgy kezdtem, mintha egy nagy adag tejberizst főznék, csak kiegészítettem néhány extrával.

Hozzávalók:
- 30 dkg rizs
- 3 dl víz
- csipetnyi só
- 1,5 liter tej
- 2 csomag vaníliapuding
- 18 dkg cukor
- 2 citrom reszelt héja

A két tasak pudingport a tej felében csomómentesre keverjük és félretesszük.

A rizst egy nagy lábasban feltesszük főni a csipetnyi sóval és vízzel. Folyamatosan kevergetjük, amíg a vizet teljesen felszívja. Ekkor apránként hozáöntjük a sima tejet és kevergetve megvárjuk míg azt is felszívja.

Végül beleöntjük a pudingos tejet, a cukrot és a citromhéjat, majd gyakran megkeverve addig főzzük, amíg a pudingos tej kicsit több mint felét beszívja. Ekkor elzárjuk alatta a lángot és lefedve pihentetjük.

Ha jól csináltuk, akkor a végére teljesen megpuhul a rizs, az enyém most kicsit kemény maradt. :)


Közben elkészítjük a körtét.

Hozzávalók:
- 6 db körte
- 2 evőkanál méz
- 1 teáskanál fahéj

A körtéket meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk, vékonyan felszeleteljük. Egy nagy serpenyőben felmelegítjük a mézet és rádobjuk a körtét, fahéjat. Összekeverjük és lefedve, időnként megkeverve 10-15 percig pároljuk.

A rizst poharakba vagy egy mély üvegtálba adagoljuk és a tetejére szedjük a körtét. Tálalás előtt minimum 1 órát pihentessük a hűtőben.


Habár kissé kemény maradt a rizs, nagy sikert aratott ez a könnyű kis desszert. Ami a lényeg: az ünnepeltnek ízlett. A gyümölcsöt lehet variálni az idénynek megfelelően, akár több féléből is készíthetjük, például almából, körtéből, barackból. Sőt, én még eperrel is megkóstolnám majd jövőre, nyár elején... Reszelhetünk rá csokit, nyomhatunk rá tejszínhabot. Bármit, amit az ízlésünk és fantáziánk megenged.



2013. december 13.

Lekváros mézespuszedli

Igazi karácsonyi süti, legalábbis szerintem. Pont beleillik a karácsonyi linzer - mákos linzer sorba, na és persze Emma néni mézespuszedlije mellé.

Már attól karácsonyi hangulatom lett, ahogy a hozzávalókat összeöntögettem. A méz, a fahéj, a szegfűszeg illata belengte a konyhát és egyből megrohantak a gyerekkori emlékek. Eszembe jutott Emma néni mézespuszedlije, amit általában csomagban küldött el nekünk karácsonyra. Ahogy kinyitottuk a dobozt, megcsapott minket a jellegzetes illat, ami azt jelezte, hogy mindjárt itt a karácsony. Pontosan ezt éreztem múlt héten, amikor összeállítottam ezt a sütit.


A recept szintén keresztmamámtól való. Régóta kerestem olyan mézes receptjét, ami puha marad, vagy legalábbis megpuhul, mire a karácsonyi asztalra kerül. Ez pontosan olyan. 5 nap telt el azóta amióta megsütöttük a lányokkal és fém dobozba rendeztük. Közben jó részét becsomagoltam a családnak, akinek felajánlottunk egy nagyobb adag sütit, de néhány darab maradt még a dobozban. Az előbb kinyitottam és tányérra szedtem a mézespuszedlit, hogy lefotózhassam, éreztem, hogy puha és lágy. Imi is megerősítette ezt, mert muszáj volt megkóstolnia egyet, természetesen csak azért, hogy hitelesítse az előbbi állításomat. :)

Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 25 dkg méz
- 10 dkg porcukor
- 1 egész tojás és 2 tojás sárgája
- 10 dkg vaj/margarin
- 1 kávéskanál szódabikarbóna
- csipetnyi só
- mézeskalács fűszerkeverék vagy őrölt fahéj, szegfűszeg, gyömbér, narancshéj, stb.

+ ragasztáshoz lekvár

A vajat és a mézet megolvasztjuk, egy mély tálban összekeverjük. Hozzáadjuk a cukrot, tojásokat, majd a szódabikarbónával és fűszerekkel elkevert lisztet és jól összegyúrjuk. Nagyon lágy tészta, nem kell megijedni.

Egy éjszakát hűvös helyen állni hagyjuk letakarva vagy folpackba csomagolva. Másnap átgyúrjuk és kb. 3-5 mm vastagra nyújtjuk.

Kiszaggatjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe, sütőlapra rendezzük. 180 fokos sütőben 6-7 perc alatt megsütjük. Vigyázzunk, meg ne égjen.


Nálam amint kihűlt, azonnal meg is keményedett. Reménykedtem benne, hogy visszapuhul és szerencsére így is lett.

A lányok kettesével összeragasztgatták házi készítésű lekvárokkal, majd a fémdobozba rakosgatták és minden egyes sort megszórtak porcukorral. Légmentesen lezártam a dobozt és kitettem a kamrába hűvös helyre.

És amikor kinyitottam, ugyanazt éreztem, mint amikor Emma néni csomagját bontottuk ki gyerekkoromban...
Mindjárt itt a karácsony!


Fantasztikus illatú süti. Gyúrás, sütés és evés közben is érezni az illatát. Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki szereti a karácsonyt. Barátokkal, gyerekekkel remek adventi elfoglaltság elkészíteni.



2013. december 12.

Linzer

Megígértem, hogy a linzer receptjével folytatom a bejegyzések sorát. Igyekeztem vele, hátha valaki még most hétvégén szeretné megsütni.

A blogon ez lesz a második "sima" linzer recept, az elsőt karácsonyi linzer néven lehet megtalálni. Azért adtam neki azt a nevet, mert mindig karácsonyra sütöttem meg. A mostani pedig csak linzer névre hallgat mindenféle jelző nélkül. Ez lesz az, amit év közben is megcsinálok, ha linzert támad kedvünk enni.


Olyan jó, hogy megkaptam keresztanyumtól ezt a receptet is! Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az aprósütik közül a linzer a kedvencem. Nemrég összejött nálunk egy kis baráti társaság, még az általános iskolás találkozó után és a rendezvényen megmaradt sütiket nálunk ettük meg. Természetesen a linzer fogyott el elsőként, még úgy is hogy nem saját készítésű volt, hanem boltban vásárolt. Akkor megállapítottuk, hogy a linzerrel nem lehet melléfogni, ha valaki sütivel készül valamilyen eseményre.


Hozzávalók:
- 20 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 33 dkg vaj/margarin
- 1 tojás
- 47 dkg liszt
- csipetnyi só
- 1 citrom reszelt héja

Az egészet összegyúrjuk és legalább 1 órán át pihentetjük a hűtőben, de akár egy éjszakán keresztül is ott hagyhatjuk.
2-3 mm vastagra nyújtjuk, szaggatjuk (akár úgy is, hogy egy lyukas és egy teli forma legyen egy pár) és 180 fokon néhány perc alatt világosra sütjük. Vigyázzunk vele, nagyon hamar megbarnul.

Amint kihűlt, lekvárral összeragasztgatjuk a párokat. Én fémdobozba szoktam sorakoztatni, és minden egyes sort megszórok porcukorral.


Látható, hogy a karácsonyi linzerhez képest ebben a receptben több vajhoz kevesebb lisztet kell adni. Valamint kicsivel több cukrot is és az egészt tojást felhasználjuk az összeállításnál, nem csak a sárgáját.

Sokkal könnyebb volt ezzel a tésztával dolgozni, lágyabb is, könnyebben nyújtható. És omlósabb, ami nagy előnye!


Mazsi az új sütipecsétjét is kipróbálta, fenyőfás és hóemberes linzereket szaggatott a tésztából. Nagyon jópofa lett! A világos tésztán sajnos kevésbé látszik, mint a pepparkakor sötét tésztáján, de azért látszik. :)


Ha valakinek megtetszett a sütipecsét, ezen a linken találhat róla bővebb információt. 



2013. december 10.

Mákvirág (mákos linzer)

Múlt hét végén megsütöttük a rászoruló családnak felajánlott ajándékcsomagba kerülő süteményeket. Szombaton begyúrtam a tésztákat, amik egy éjszakát pihentek a hűtőben. Kivétel nélkül olyan sütiket választottunk, amelyekkel kicsit előre lehetett dolgozni, így nem egy napra maradt minden.

Vasárnap pedig átjött hozzám néhány szorgos manó (mikulássapkás barátnők és Mazsi) és együtt nyújtottuk, szaggattuk, sütöttük, ragasztgattuk a linzereket és mézeseket. Közben szólt a karácsonyi zene, égtek a gyertyák az adventi koszorún, Imi forralt bort csinált nekünk és még arra is jutott idő, hogy egy meglepetés tortával felköszöntsük Mazsit, aki múlt héten lett 28 éves.


Szóval jó hangulatban telt a készülődés.

Az ajándékcsomagba 5 féle sütemény kerül:
- pepparkakor
- karácsonyi linzer
- egy másik fajta linzer
- mákvirág
- mézes

Az utóbbi három sütemény receptjét keresztmamámtól kaptam. Tavaly karácsonykor kóstoltam nála ezeket és már akkor elhatároztam, hogy idén megcsinálom mindet. Jelentem, a receptek tökéletesek! Máris elkezdem megismertetésüket, az első a mákvirág lesz.


Hozzávalók:
- 1 vaníliarúd vagy 2 csomag vaníliás cukor
- 33 dkg vaj/margarin
- 14 dkg porcukor
- csipetnyi só
- 1 tojás
- 1 narancs reszelt héja
- 40 dkg liszt
- 14 dkg darált mák
- 1 teáskanál sütőpor

+ ragasztáshoz, díszítéshez:
- lekvár
- csokoládé

A lágy vajat a porcukorral és vaníliás cukorral (vaníliával) kikeverjük, majd hozzáadjuk a tojást, narancshéjat, sót, sütőport, lisztet és mákot majd alaposan összegyúrjuk.

Gömbbé formázzuk és folpackba csomagolva 1 éjszakát a hűtőben pihentetjük.

Másnap lisztezett deszkán 3 milliméter vastagra kinyújtjuk és virágformákat szúrunk ki belőle (párosan 1 lyukasat, 1 simát) és sütőpapírral bélelt tepsibe, sütőlemezre sorakoztatjuk. 180 fokos sütőben kb. 5 perc alatt készre sütjük. Vigyázat! Nagyon gyorsan sül, nehogy elégjen. Nem szép, amikor már megbarnul a széle.

Amint kihűltek a mákvirágok, lekvárral összeragasztjuk. A tetejét vízfürdő felett megolvasztott csokival húzott csíkokkal, pettyekkel díszíthetjük.


Én kifelejtettem belőle a narancshéjat, vaníliás cukrot használtam és a tetejét nem díszítettem csokival. Egyébként mindent úgy csináltam, ahogy a receptben le van írva.

Sárgabarack és eperlekvár került a sütikbe. Sütés után nagyon lágy a tésztája, aztán egy picit megkeményedik de másnapra - ha jól záródó dobozban tároljuk - ismét finom puha, omlós lesz.

Sokáig eláll. Nagyon szeretem az ilyen süteményeket, mert nem kell pont karácsonykor, a legnagyobb felfordulás közepén nekiállni sütni.



Hamarosan következik a linzer receptje, ami kissé eltér az általam eddig ismert linzer receptjétől.



2013. december 7.

Kakaós-túrós alagút

Amikor elkezdtem összeállítani ezt a sütit, nem gondoltam volna, hogy egyáltalán felkerül majd az asztalra. Arra meg pláne nem, hogy olyan mutatós lesz, hogy még a blogra is felteszem.

Ugyanis az eredeti recept egy kissé fura mennyiségű hozzávalókkal számolt, abból egy lágy, krémszerű massza készült, ami nyújthatatlan lett. De nem szaladok ennyire előre...

Az egész úgy kezdődött, hogy kérdeztem Imit, milyen sütit kér tőlem névnapjára. Ő kiválasztott 4-5 félét és rám bízta a döntést, hogy melyiket sütöm meg. 


Ez a süti azért tetszett meg, mert viszonylag egyszerű az elkészítése és nagyon jól nézett ki a képen felszeletelve. Azt mondtam, hogy ha fele olyan szép lesz az enyém, már akkor is elégedett leszek magammal.

Elkezdtem összeállítani és a megadott mennyiségekkel egyszerűen nem tudtam téglalappá nyújtani, ahogy a leírásban szerepelt. Nagyon lágy masszát kaptam, ami szinte folyt ki az ujjaim közül. Ahogy nyújtani akartam, már szakadt is szét. Muszáj volt még lisztet hozzádolgozni, nem is keveset.

Hozzávalók a tésztához (az én változatom szerint):
- 45 dkg liszt
- 1 kávéskanál szódabikarbóna
- 1 tojás
- 20 dkg vaj
- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 10 dkg porcukor
- 1 evőkanál tejföl

A hozzávalókat egy nagy tálba vagy gyúródeszkára halmozzuk és alaposan összegyúrjuk. A vaj legyen viszonylag lágy, hogy dolgozni tudjunk vele.

A tésztát gömbbé formázzuk és félretesszük pihenni, amíg kikeverjük a tölteléket.


Hozzávalók a töltelékhez:
- 50 dkg túró
- 1 citrom reszelt héja
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 3 evőkanál búzadara
- 4 tojás
- 20 dkg porcukor
- aszalt gyümölcsök (mazsola, sárgabarack, szilva, áfonya, stb.)
- lekvár
- csipet só

 + a tetejére: csokoládébevonó

Az aszalt gyümölcsöket apróra vágjuk, félretesszük. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből és a csipetnyi sóból kemény habot verünk.

A sárgáját a túróval, citromhéjjal, cukorral, vaníliás cukorral, búzadarával kikeverjük, végül hozzáadjuk a gyümölcsöket is. Óvatosan beleforgatjuk a fehérjéből vert habot.

A tésztát két részre osztjuk, mindkettőt téglalappá nyújtjuk, úgy hogy 2 őzgerincformánál nagyobbak legyenek, lógjon le a szélén a tészta. Kibéleljük velük a formákat.

A túrós habot beletöltjük és a tetejét vékonyan megkenjük lekvárral. Én szilvalekvárt használtam, mert aszalt szilvát dolgoztam a töltelékbe. A lelógó tésztaszéleket ráhajtjuk a túrós töltelékre.

Előmelegített 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük.


Nem elég hogy először nem akart összeállni a tészta, utána meg attól voltam megijedve, hogy az őzgerincformáimat mindössze egyharmadáig töltötte ki akkor, amikor már benne volt a töltelék és ráhajtottam a tetejére a lelógó széleket. Attól tartottam, hogy valami lapos süti lesz a végeredmény. A szódabikarbóna viszont megtette a hatását, szépen megemelte a tésztát.

Az első őzgerincformába került tésztába viszonylag kevés lisztet dolgoztam az eredeti recepthez képest. Meg is lett az eredménye. A fenti kép jobb sarkában látható, hogy kiborításnál összeesett, szétszakadt a tészta, így az elég roggyant alagút lett. A második fél gömbhöz (ami a második őzgerincformába került) még több lisztet adtam, az gyönyörűen sikerült. A fent közzétett recept már az általam jónak ítélt lisztmennyiséggel került publikálásra.

A megsült tésztákat egy tálcára kiborítottam és a tetejüket még melegen bevontam olvasztott csokoládéval.

Másnap nagyon szépen lehetett szeletelni, tényleg olyan mutatós lett mint azon a képen, amit én láttam. :)



2013. december 6.

Mikulás napi fotópályázat - teáskanna szettet nyerhettek

A fotópályázatunk főszereplői természetesen a gyerekek és a Mikulás. :)

Szeretnétek megnyerni a képen látható 1 személyes teáscsésze és teakanna összeállítást? Ha igen, akkor a következőket kell tenni:


1. ) Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz, ha még nem tettétek meg.
2. ) A kicsibors@indamail.hu e-mail címre küldjetek egy fotót, amelyen a kisfiatok, kislányotok, unokátok látható a Mikulás társaságában. A fotó lehet idei, tavalyi, tavalyelőtti, sőt évekkel ezelőtti is. Lényeg, hogy lehetőleg élő Mikulással legyen fotózva, de ha embernagyságú bábu a télapó az sem baj. :)
Az e-mailben írjátok meg neveteket, a gyermek nevét és életkorát.
3.) Osszátok meg a játékfelhívást a Facebook-on.

Fontos tudnivalók:
- A fotókat a Facebook oldalunkon egy külön erre a játékra létrehozott albumba töltjük fel.
- 1 játékos csak 1 fotóval pályázhat. Több képet is beküldhettek, ha ránk bízzátok, hogy melyik lesz amit feltöltünk az albumba.
- Egy gyermek csak egyszer szerepelhet az albumban, tehát ha anyuka, apuka, nagyszülő is beküld róla egy-egy képet csak egyet töltünk fel.
- A fotón több gyermek is szerepelhet.
- A játék NEM LÁJKGYŰJTŐ, hanem SORSOLÁSOS, így nem az összegyűjtött lájkok száma fog dönteni arról, hogy ki lesz a nyertes.
- Maximum 14 éves gyermekekről várunk fotót.
- Ha azt szeretnétek, hogy a játék lezárulta után töröljük az albumból az általatok beküldött képet, kérjük, hogy jelezzétek akkor, amikor elkülditek nekünk az e-mail címünkre.
- Csak a kicsibors@indamail.hu címre küldött képeket tudjuk elfogadni, kérjük, hogy ne a Facebook oldalunkra töltsétek fel.

Nyeremények:
- 1 db teáscsésze + kanna szett
- a nyertes fotón szereplő gyermek(ek) részére apró meglepetés ajándékok
- azok között akik bármit megosztanak a játékkal kapcsolatban a Facebook-on (játékkiírást, fotót, albumot) szintén kisorsolunk egy meglepetés ajándékot

A játék időtartama: 2013. december 4. szerda - december 8. vasárnap éjfél.
Ez alatt az idő alatt várjuk a fotókat és a megosztásokat.

Sorsolás és eredményhirdetés: 2013. december 10. kedd

1 nyertest fogunk sorsolni a fotót beküldők és a játékszabályokat betartók közül, valamint szintén 1 nyertest a megosztók közül.

Facebook oldalunk elérhetősége: www.facebook.com/kicsibors

Jó játékot kívánunk mindenkinek!




2013. december 4.

Birsalma torta

Régóta tartozom ennek a tortának a receptjével, hiszen még Imi névnapjára sütötte apu, és az bizony már egy hónapja elmúlt.  Most pótolom lemaradásomat, mert többen is érdeklődtek  az iránt, hogy hogyan is készül pontosan.

Valójában a krém az érdekes benne, mert az alapja egy 6 tojásból készülő piskóta.  Nálunk egyébként ritkán fordul elő birsalmát tartalmazó édesség, vagy étel, valahogy ez az a gyümölcs, ami mindig kikerül a látóterünkből. Éppen ezért volt különlegesség számunkra ez a torta.


A piskótakészítést lehet, hogy nem is kellene leírnom, mert sok háziasszony számára "evidens", de sokan vannak olyanok is, akik mumusnak érzik. Nem sikerül nekik, ragacsos lesz a tészta vagy éppen összeesik. Nálunk ez a jól bevált recept a piskótához:

Hozzávalók a piskótához:
- 6 tojás
- 6 evőkanál liszt
- 6 evőkanál cukor
- csipetnyi só

Sokan sütőport is tesznek a piskótába, de mi nem szoktunk. Ha friss tojásból készítjük és jól kidolgozzuk a tésztát, szépen felemelkedik sütőpor nélkül is.

A tojások sárgáját és fehérjét különválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgáját a cukorral habosra keverjük. Ne sajnáljuk rá az időt, tényleg fehéredjen ki, legyen habos.
A fehérjét és a lisztet hozzáadjuk a cukros tojássárgájához olyan módon, hogy először beleszórunk két kanál lisztet, a fehérjének a harmadát és óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk. Jöhet két újabb kanál liszt, a következő harmad tojáshab és a forgatás. Majd a maradék. Alaposan vegyítsük el a hozzávalókat.

Kivajazott, -lisztezett vagy sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk és 180 fokos sütőben tűpróbáig megsütjük. Vigyázat! Az első húsz percben ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert összeeshet a tészta.


Amíg a piskóta hűl, elkészítjük a krémet.

Hozzávalók a krémhez:
- 0,5 kg birsalma
- 40 dkg cukor
- 3 dl habtejszín
- 2 zacskó zselatin

Díszítéshez:
- darált dió
- tejszínhab (habtejszínből és cukorból vagy készen kapható tejszínhabból)

A birsalmát kimagozzuk, kockára vágjuk,  puhára főzzük majd botmixerrel pépesítjük . Belekeverjük a cukrot, további 20 percig főzzük. Hozzáadjuk a zselatint és a tejszínt, jól kikeverjük. Sűrű krém lesz a végeredmény. Kihűtjük.

A piskótalapot két vagy három részre vágjuk, minden réteget megkenünk krémmel, úgy hogy a tetejére és az oldalára is maradjon. Darált dióval és tejszínhabbal díszítjük.


Érdekes volt számomra az is, hogy apu a díszítéshez használt tejszínbe is kevert egy kis zselatint, emiatt egészen más állagú lett mint a szokásos habok. Szépen, fixen tartotta magát, nem esett össze, nem folyt el.


Különleges ízű, nem túl sok hozzávalóból elkészíthető mutatós torta. A dióval ne spóroljunk, nagyon feldobja az ízét és tökéletesen illik a birsalmához.



2013. november 30.

Ferrero Rocher torta - Manner nápolyival és Nutellával

Végre! A várva-várt recept! Csokitorta kedvelőknek mindenképpen el kell készíteni, biztos hogy nem fognak csalódni benne. Én is így teszek majd. :)

A receptet és a fotókat Judittól kaptam, aki férje születésnapjára sütötte meg a tortát. Tomi kedvenc édessége a Ferrero Rocher, így nem volt kérdéses, hogy a díszítés azzal fog történni.
Judit azt mondta nekem, hogy nagyon ütős, egy szelet és kifekszik tőle az ember. Nem hittem neki, hiszen én nagy édességrajongó vagyok, biztos, hogy többet is meg tudnék belőle enni egyszerre. De aztán elolvastam a receptet és akkor már azt gondoltam: hűű...


Innentől kezdve Judité a szó.

"Hozzávalók a tésztához: (lehet bármilyen jól bevált csokitorta tésztája, én most ezt használtam)
- 5 tojás
- 25 dkg cukor
- 1,5 dl tej
- 0,5 dl napraforgó olaj
- 28 dkg liszt
- 2 dkg kakaópor
- 7 g sütőpor
- 1 csipet só
- 1-1,5 teáskanál vanília aroma/kivonat (elhagyható)

Először olyan tortát akartam sütni, amiben a liszt nagy része helyettesítve van törökmogyoróval. A Lidl-ben szokott lenni, persze most nem volt...


A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét 10 dkg cukorral kemény habbá verjük. A sárgáját kikeverjük a maradék cukorral, majd hozzáadjuk a tejet, olajat, vaníliaaromát, felhabosítjuk. 

A liszttel elvegyített sütőport is hozzádolgozzuk a masszához, valamint egy csipet sót. A nagymamám mondta, hogy mindenbe kell egy icipici csipet só, még akkor is ha édes tésztát csinálunk, mert kihozza az ízeket. :)

A keverékbe óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérje habot. Sütőpapírral bélelt, vagy kivajazott, -lisztezett tortaformába öntjük a tésztát és 170 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük. Az idő sütőfüggő, ezért inkább végezzünk tűpróbát.

Nekem a közepe jól felpúposodott. Miután kivettem a sütőből, rátettem egy lapostányért. Kicsit lenyomta, de le kellett faragnom belőle, hogy egyenes legyen a teteje. :)

Hozzávalók a krémhez:
- 20 dkg vaj
- 18 dkg porcukor
- 2 teáskanál vanília aroma/kivonat
- 1 tábla jó minőségű étcsokoládé
- 4-5 evőkanál Nutella mogyorókrém
- 1 evőkanál tej
- 1 csipet só

+ kenéshez, díszítéshez:
- 2-3 evőkanál Nutella
- 1 csomag Manner mogyorós nápolyi
- 10 dkg törökmogyoró
- néhány szem Ferrero Rocher

A csokit vízfürdő (vízgőz) felett megolvasztjuk és kissé kihűtjük. A lágy vajat habosra keverjük a cukorral és a vanília kivonattal. Hozzáadjuk a csokoládét és addig keverjük, míg egyenletesen eloszlik a cukros vajban.
A sót, a tejet és a Nutellát is elvegyítjük benne.


Amint kihűlt a tortalap, kettévágjuk. Az alsó lapot megkenjük Nutellával és megszórjuk apró darabokra vágott mogyorós nápolyival. Rátesszük a krém kicsit kevesebb mint felét, elsimítjuk rajta. Beborítjuk a második tortalappal.

Ezt bevonjuk a maradék krémmel (díszítésre is hagyjunk belőle), úgy hogy az oldalára is jusson. A tetejét habrózsákkal, majd ebbe ültetett Ferrero Rocher-val díszítjük, az oldalát pedig apró darabokra tört pörkölt mogyoróval.

Mogyorópörkölés: 150 fokos sütőben 15 percig sütjük a mogyorót. Ezután konyharuhával ledörzsöljük a héját.

A tortát fogyasztás előtt legalább 1 órára hűtőbe tesszük. Szerintem másnap még finomabb! :)"


A hozzávalók alapján úgy gondolom, hogy sokan meg fogják sütni ezt a tortát. Ferrero Rocher, Manner nápolyi, Nutella... külön-külön is finomak, de együtt fantasztikusan jó ízűek lehetnek.


Itt pedig a büszke apuka látható a 4 hónapos Boti babával. A csöppség már nem is olyan csöppség, hiszen jó étvágyú kisbaba, szépen fejlődik szülei legnagyobb örömére. Ráadásul vidám, mosolygós, kíváncsian ismerkedik a világgal.

Juditnak köszönjük szépen a receptet, Tamásnak pedig még egyszer nagyon boldog szülinapot kívánunk! :)



2013. november 28.

Még egy Koronás Cukor ajándékcsomag várja, hogy gazdára találjon

... ezért egy játék keretében kisorsoljuk.

Ebben az időszakban is lehet finom lekvárokat készíteni, akár saját részre, akár mutatós karácsonyi ajándéknak.

A már jól ismert ajándékcsomagot nyerhetitek meg, melyben a következő, befőzéshez hasznos kellékek találhatók:
- 1 doboz (500 g) befőzőcukor (2:1 vagy 3:1)
- 1 db tölcsér
- 1 db műanyag kanál
- 1 db konyhai óra
- 1 db lekváros üveg
- 1 db receptes füzetke


Mit kell tenni, hogy részt vehessetek a Koronás Cukor által támogatott játékon?

1.) Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz, ha még nem tettétek meg.
2.) Facebook oldalunkon a játékkiírás alá kommentben soroljatok fel néhány általunk már elkészített lekvárt. A teljes lista itt a blogunkon tekinthető meg a "lekvár" cimkére kattintva.
3.) Osszátok meg a játékkiírást a Facebook-on.

A játék időtartama: 2013. november 27. szerda - december 1. vasárnap éjfél
Sorsolás és eredményhirdetés: december 3. kedd

1 nyertest fogunk sorsolni azok közül, akik a játékkiírás mindhárom pontját teljesítik.

Facebook oldalunk elérhetősége: www.facebook.com/kicsibors

Jó játékot kívánunk mindenkinek!



2013. november 26.

Langalló

Bár már van egy töki pompos recept oldalunkon, úgy gondolom, ebből a műfajból sosem elég. :) Nem ismerek a környezetemben olyan embert, aki ne szeretné a kemencés lángost, langallót vagy nevezzük akárhogyan ezt a végtelenül egyszerű, ám annál finomabb ételt.

Nemrég volt szerencsém megkóstolni Eszti langallóját - Vas megyében így hívják - és azonnal beleszerettem. Láttam, sőt éreztem, hogy más mint ahogyan én szoktam csinálni, hiszen laposabb, szaftosabb. Az enyém kenyérszerű, pufi kelt tészta, az övé inkább lepénynek mondható.  És nagyon finom!


El is kértem tőle a receptet, hogy megismertesselek benneteket az ő változatával is. És amint elolvastam, meglepetés ért: szinte ugyanazokból a hozzávalókból szokta készíteni mint én, mégis egész más a végeredmény.

Tanakodtunk, hogy mi lehet ennek az oka. Megállapítottuk többek között azt is, hogy két különböző sütőben ugyanaz az alapanyag egészen máshogy sülhet. Példaként hozta fel Eszti a túrós pogácsáját, ami nála otthon mindig gyönyörű, eldőlős, míg másnál nem sikerül ugyanúgy még akkor sem, ha ő gyúrja be a tésztát és ő süti ki ott.

Ezen kívül ő nem szokta 1 órán át keleszteni a langalló tésztáját, mint én. Valamint a feltétet más módon teszi rá... De nem szaladok előre, lássuk a receptet.

Hozzávalók:
- 2-3 db főtt krumpli
- kb. 40 dkg liszt
- 2,5 dkg élesztő
- tej
- csipetnyi cukor
- só
- olaj vagy zsír a tepsi kikenéséhez

Hozzávalók a feltéthez:
- 1 nagy doboz (450 g) tejföl
- 3-4 gerezd fokhagyma
- lilahagyma
- húsos szalonna
- reszelt sajt


A cukorral meglangyosított tejben felfuttatjuk az élesztőt. A főtt krumplit áttörjük, egy tálba helyezzük. Ízlés szerint sózzuk, hozzáöntjük az élesztős tejet, és kb. 40 dkg lisztet. Elkezdjük dagasztani. Fokozatosan öntünk hozzá langyos tejet egészen addig, amíg egy viszonylag kemény, simára eldolgozott tésztát kapunk.
Ha túl lágyra sikerült a tészta (függhet a krumpli nedvességtartalmától is), adjunk hozzá még egy kevés lisztet.
Rövid ideig pihentetjük.

Ezalatt elkészítjük a feltétet: a szalonnát kockára vágjuk, a hagymát felaprítjuk. Egy serpenyőben összerottyantjuk, amíg a szalonna kiengedi a zsírját. Félretesszük.

A tésztát kinyújtjuk és olajjal vagy zsírral kikent sütőtepsibe egyengetjük. 200 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt elősütjük.

Ezután a tejfölös kemencés lángost megkenjük a zúzott fokhagymával elkevert tejföllel és vastagon beborítjuk a szalonnás-hagymás keverékkel (a kiengedett zsírjával együtt), megszórjuk reszelt sajttal és 180 fokra mérsékelt hőfokon tovább sütjük a tésztát, amíg szépen megpirul a teteje.


Zárómondatként idézném Esztit:

Jó pohár hideg sört, Savaria karneváli hangulatot kínálunk hozzá. :)

Köszönjük szépen!



2013. november 24.

Körtés-diós Boci csoki szelet

A híres "szalonnás süti", amiben természetesen nincsen szalonna. :)

A beceneve pénteken ragadt rá. Általános iskolai találkozót szerveztünk és egy kedves volt osztálytársam Adrienn sütötte arra az alkalomra ezt a nagyon finom csokis süteményt. Körtedarabokkal ízesítette, amik egy másik jelenlévő lányt, Tündét kissé összezavarták ahogy rápillantott: azt hitte szalonna került a sütibe. Jót nevettünk és azóta szalonnás sütiként emlegetjük.


Egyből eszembe jutott Mazsi sütőtökös csokis keksze, amit először Dávid nézett rántott májnak vagy rántott marhanyelvnek és azóta rajta maradt ez a név. A közös pont Adri és Mazsi sütijében a csokin és azon kívül, hogy becenevet kaptak az, hogy hihetetlenül finomak és nem lehet abbahagyni az evését.

El is kértem gyorsan a receptjét, hiszen szeretném majd én is megsütni.

Hozzávalók kb. 20 x 25 cm-es tepsihez:
- 15 dkg olvasztott vaj vagy margarin
- 10-12 dkg cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 10 dkg Boci tejcsokoládé
- 18 dkg darált dió
- 4 tojás
- 7 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor
- 3-4 db közepes körte

A tetejére:
- 20 dkg Boci étcsokoládé
- 1 evőkanál olaj

Természetesen nem csak Boci csokival készíthetjük el a sütit, hanem bármilyen más márkájúval is. Az íze, állaga alapján a brownie-val áll rokonságban és most hogy látom a pontos hozzávalókat, azt mondom, hogy akár unokatestvérek is lehetnének. :)


A körtét megmossuk, meghámozzuk, kicsi kockára vágjuk.

A tésztához a csokit vízgőz felett megolvasztjuk, kissé kihűtjük. A vajat szintén felolvasztjuk, hűlni hagyjuk, de ne dermedjen vissza. A tojások fehérjét kemény habbá verjük.

A tojások sárgáját a cukorral és vaníliás cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a vajat és a csokit. Alaposan összedolgozzuk. A darált diót elvegyítjük a sütőporral és liszttel és simára keverjük a csokis masszával. Végül óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérje habot és a körtekockákat is.

Sütőpapírral bélelt, vagy kivajazott, -lisztezett tepsibe simítjuk a masszát és 170 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. A sütési idő sütőtől függően eltérő lehet, inkább végezzünk tűpróbát.

A megsült tésztát kihűtjük, kockákra vágjuk.

Az étcsokit vízgőz felett megolvasztjuk, simára keverjük az olajjal és bevonjuk vele a tészta szeleteket (az oldalát is lehet). Durvára darált dióval díszítjük a tetejét.


Könnyű, lágy állagú süti a végeredmény, ami még harmadik napon is olyan friss mint amikor elkészült. Én ma ettem meg az utolsó darabot belőle és semmivel sem volt szárazabb mint pénteken, pedig le sem takartam azóta.

Csokiimádóknak mint én tökéletes desszert!

Adrienn, köszönjük a receptet!



2013. november 23.

Csirkemell Dubarry módra

Mazsi szavait tolmácsolom, amikor ezt a bejegyzést írom. Sajnos ő munkájából kifolyólag eléggé elfoglalt, ritkán jut a blogunk közelébe. Ráadásul nyelvvizsgára és egyéb szakmai vizsgákra készül, így az a kevéske szabadideje is be van táblázva, ami a munka után maradna neki.

Azonban nagyon szerette volna, ha ez a recept felkerül a blogunkon található gyűjteménybe, ezért szívesen vállaltam, hogy megírom helyette a posztot. Annál is inkább, mivel Mazsi nem szereti a karfiolt. A Dubarry szelettel viszont új távlatok nyíltak tesóm karfiolhoz való viszonyában. :)


Több helyen olvastam, hogy a Dubarry szelettel a megrögzött karfiolutálókat is meg lehet nyerni, ugyanis a ráöntött besamel mártásnak köszönhetően egészen más ízhatást érhetünk el, mint mondjuk egy rántott karfiol vagy karfiolleves esetében.

És ha már a besamel mártást említem: vajon hányan szokták a Dubarry szeletet besamellel és hányan Mornay-mártással készíteni? Köztudott, hogy a besamel mártás vajból, lisztből és tejből készül, sóval, borssal ízesítve. A Mornay-mártás ennél egy kicsit több: sajt és tojássárgája is van benne. Állítólag az eredeti recept Mornay-mártást ír elő.

Ezt az egyszerű ételt a neve teszi igazán különlegessé. Igaz vagy nem, ezt már nem tudhatjuk, de a legenda szerint a francia udvarhoz kapcsolódik a története. XV. Lajosnak Madame Pompadour halála után Du Barry grófnő lett a szeretője és ő nagyon kedvelte a karfiolt. Az udvari szakács kifejezetten az ő kedvéért alkotta meg ezt a kitűnő húsételt.

Hozzávalók:
- 80 dkg csirkemellfilé
- 80 dkg karfiol
- 1 nagy csokor petrezselyem- 10 dkg vaj + a kenéshez
- 2 púpozott evőkanál liszt
- 5 dl tej
- 15 dkg sajt
- 2 tojássárgája
- őrölt szerecsendió
- só
- őrölt feketebors
- őrölt fehérbors
- olaj
- zsemlemorzsa

A karfiolt megmossuk, rózsákra szedjük és lobogó sós vízben 5 percig főzzük. Eztán leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük és egy tálcára rendezzük.

A csirkemellet vékonyan felszeleteljük, mindkét oldalát sóval és borssal fűszerezzük. Egy serpenyőben olajat hevítünk és a húsok mindkét oldalát hirtelen megsütjük. A húsokat is félretesszük.

A mártáshoz megolvasztjuk a vajat, elkeverjük benne a lisztet és kissé megkapatjuk. Hozzáöntjük a tejet és sűrűsödésig állandó kevergetés mellett főzzük. Ezután egyenként beledolgozzuk a tojássárgáját, hozzáadjuk a reszelt sajtot és sóval, őrölt fehérborssal ízesítjük.

Egy hőálló tálat kikenünk vajjal, megszórjuk zsemlemorzsával. A hússzeleteket szorosan egymás mellé sorakoztatjuk. Megszórjuk a felaprított petrezselyemmel majd a tetejükön egyenletesen eloszlatjuk a karfiolrózsákat. Végül az egészet leöntjük a mártással.

200 fokra melegített sütőben 20-25 percig sütjük. Vigyázzunk, hogy a teteje ne égjen meg.


Mazsiék burgonyapürével és friss paradicsommal, paprikával ették. Ami a lényeg: karfiolos étel ennyire még nem ízlett a tesómnak, mint a Dubarry szelet. :)



2013. november 22.

Nyereményjáték a Herbatea Manufaktúra Kft. támogatásával

A Herbatea Manufaktúra Kft. támogatásával ismét nyereményjátékot hirdetünk.

A hideg szürke, késő őszi - kora téli napokon gyakran érezhetjük magunkat fáradtnak, kimerültnek. Egészséges, természetes frissítő teakeverék a Herbatea Manufaktúra Kft. "Frissülj fel!" nevű terméke, melyet most megnyerhettek.


A játékszabály a következő:

1.) Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz, ha még nem tettétek meg.
2.) Soroljatok fel Facebook oldalunkon a játékkiírás alá kommentben legalább 2 helyszínt, ahol megvásárolhatjátok a Herbatea Manufaktúra termékeit. Weboldalukon megtaláljátok a teljes listát.
3.) Osszátok meg a Facebook-on a játékkiírást.

A játék időtartama: 2013. november 20. szerda - november 24. vasárnap éjfél.
Sorsolás és eredményhirdetés: 2013. november 26. kedd

1 nyertest fogunk sorsolni azok közül, akik a játékfelhívás mindhárom pontját teljesítik.

Jó játékot kívánunk mindenkinek! A Herbatea Manufaktúrának köszönjük az ismételt támogatást!



2013. november 20.

Borsóleves

... nálunk csak galuskával jöhet szóba! Így tanultam anyukámtól és Imi is így szereti. Szerencsére nagyjából egyezik az ízlésünk, így az otthonról "hozott" recepteket nem nagyon kellett átdolgoznom, amikor összeköltöztünk.

A hozott szó azért került idézőjelbe, mert én szinte egyetlen receptet sem írtam le, inkább csak ellestem anyuéktól, mit hogyan csinálnak.


Ráadásul Imi keresztanyuja, Erzsi néni is ellátott sok okos ötlettel az évek folyamán. Így történhetett az, hogy egy ideje már nem rántással készítem a leveseket, hanem csak "ál-rántással", az ő egyik ötlete alapján. Vagyis ahogy a zöldségeket pirítom-párolom az elején, rögtön meg is szórom liszttel, pirospaprikával, ez sűríti be kissé a levest.

Biztos eléggé egyedül vagyok ezzel a ténnyel, de én sokkal jobban szeretem a zsenge mirelit borsót, mint a frisset, amit héjastól lehet venni a piacon. Nemcsak azért, mert így nem kell borsót pucolnom, hanem azért, mert felfedeztem két olyan mirelit márkát, ami tényleg zsenge és nem csak a zacskóra nyomott felirat szerint. Alig kell főzni, máris puha. És nagyon finom, édes. Mindig tartok itthon 1-2 zacskóval a mélyhűtőben, sosem lehet tudni, mikor kívánjuk meg a borsófőzeléket, borsólevest.

Hozzávalók:
- fél kg zöldborsó
- 2 sárgarépa
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- 2 csapott evőkanál liszt + a galuskához
- pirospaprika
- só
- 1 teáskanál cukor
- 1 tojás
- víz
- olaj

Egy fazékban kevés olajat hevítek, hozzákeverem a borsót és a megtisztított, karikára vágott sárgarépát. Néhány percig fedő alatt párolom, majd megszórom liszttel, pirospaprikával és kevergetve 1-2 percig pirítom.

Felöntöm vízzel, sóval ízesítem és félig lefedve közepes lángon főzöm. Amint megfőtt a sárgarépa is a levesben, hozzáadok 1 teáskanál cukrot.  A borsó édessége miatt nem kellene, de nekem valahogy hiányzott, amikor nem tettem bele.

1 tojásból, kevés vízből, lisztből és csipetnyi sóból lágy galuskatésztát keverek és kanállal a forrásban lévő levesbe szaggatom. Beleszórom a felaprított petrezselymet is. Kb. 10 percig főzöm még és kész is!


A borsólevesről nekem mindig a tesóm fog eszembe jutni.

Talán másfél éves lehetett, Iszkázon töltöttünk pár napot, anyu rokonainál. Emma néni borsólevest készített, sok zöldséggel, jó sűrűre főzte, azt ebédeltünk. Mazsi a délutáni alvásba merült, én meg játszottam volna. Anyuék mondták, hogy menjek ki az udvarra, ne a házban zajongjak, úgyis jó idő van kint. Megsértődtem. Mi az, hogy egy másfél éves bioritmusa szabja meg nekem, hol játsszak? Sértődöttségemben jól elvoltam kint az udvaron, lepkéket kergettem, bogarakat vizsgálgattam, vadvirágot szedtem. Eltelt legalább 2 óra, mire észbe kaptam, beszaladtam a házba, szólni, hogy most már igazán felébredhetne Mazsi.

És mit látok? A kicsi testvérem az ebédlőasztalnál ül, körülvéve a mosolygó felnőttekkel, előtte egy tál leves, ő pedig csuklóig elmerülve benne, mert felfedezte magának, hogy milyen finom a borsó és elhatározta, hogy egyenként szemeli a szájába. Ahogy beléptem, rám nézett a gombszemeivel és fülig érő vigyorra szaladt a szája. Nem tudtam haragudni rá. :)



Imádom. Ez Mazsira is értendő és a borsólevesre is. És lassan 28 éves lesz a kishúgom. Jaj, hogy szalad az idő...:)