2017. június 20.

Marcipános epres szelet

Tudom-tudom, lemaradásban vagyok, már két hete ígértem, hogy közzéteszem ezt a receptet. Lehet, hogy már nincs is eper sehol, de szerintem málnával készítve éppen olyan finom lehet ez a süti mint eperrel.

A receptet anyukám találta a Vidék íze magazin 2017. májusi számában és szülinapomra megsütötték ezt a finomságot apuval. Nagyon-nagyon jó választás volt, alig bírtam abbahagyni az evését!

Hozzávalók a piskótához:
- 3 tojás
- 3 evőkanál víz
- 10 dkg cukor
- 10 dkg liszt


Az egész tojásokat a vízzel és a cukorral addig keverjük amíg meg nem nő a tömege és szépen kivilágosodik a massza. Lyukas fakanállal óvatosan hozzádolgozzuk a lisztet. Mérleg segítségével kétfelé osztjuk. Sütőpapírral kibélelünk egy közepes méretű tepsit. Belesimítjuk a massza egyik felét és 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 10 perc alatt készre sütjük. Áthúzzuk egy rácsra hűlni. A tepsibe teszünk egy másik sütőpapírt és a maradék piskótatésztát ugyanúgy megsütjük. Amint kihűltek, lehúzzuk róluk a sütőpapírt.

Hozzávalók a krémhez:
- 30 dkg eper
- 2,5 dl tejföl
- 2,5 dl tejszín
- 5 dkg kristálycukor
- 7 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 15 g porzselatin

A krémhez 25 dkg epret felfőzünk a kristálycukorral, hagyjuk teljesen kihűlni. Habot verünk a tejszínből. A zselatint a csomagolásán található útmutató alapján hideg vízbe áztatjuk, majd oldódásig melegítjük.  A tejfölt összekeverjük a porcukorral, vaníliás cukorral, hideg epervelővel. Hőkiegyenlítéssel eloszlatjuk benne a zselatint. Beleforgatjuk a tejszínhabot a maradék, 5 dkg apró kockára vágott eperrel együtt.

Hozzávalók az összeállításhoz és a díszítéshez:
- eperlekvár
- 20 dkg rózsaszín vagy fehér marcipánmassza
- tejszínhab
- eper
- menta

Visszarakjuk a tepsibe az egyik piskótalapot. Megkenjük vékonyan eperlekvárral. Rásimítjuk az epres habos krémet. A tetejére rárakjuk a másik piskótát. Hideg helyen dermesztjük. Végül kinyújtjuk a marcipánmasszát. A sütemény tetején lévő piskótát megkenjük vékonyan eperlekvárral és rásimítjuk a marcipánt.

Keskeny szeletekre vágjuk. A tetejét díszíthetjük tejszínhabbal, eperrel, mentalevélkékkel.



Mivel anyuéknak kissé folyós lett a krém, ezért hogy mentsék a menthetőt, betették a fagyasztóba a sütit, hogy még jobban megdermedjen. Aztán ott is felejtették. Mire tálalásra került a sor, úgy megfagyott a krém mintha jégkrémet töltöttek volna a piskótalapok közé. És meg kell, hogy mondjam, tökéletes volt így! Nekem sokkal jobban ízlett, mint amikor már kiengedett és felmelegedett. :)



2017. június 1.

Joghurtos karalábéfőzelék sült csirkemellel

Íme egy főzelék, ami nemcsak finom, hanem különleges is. Nem úgy készül, mint a hagyományos főzelékek, hogy feltesszük főni a zöldséget, aztán berántjuk vagy behabarjuk amikor megpuhult a zöldség. Van benne egy kis csavar. Egy kicsit több munka és több mosogatnivaló, de megéri, mert tényleg nem hétköznapi a végeredmény.

A recept Mautner Zsófitól van és anyukám már többször is elkészítette ez alapján. Leginkább tavasszal-nyár elején érdemes, akkor kapható igazán friss, zsenge karalábé. 


Hozzávalók:
- 1 kg csontos csirkemell
- só
- bors
- 3 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál vaj
- 1 db sárgarépa
- 1 db fehérrépa
- 1 fej vöröshagyma
- 6 db karalábé
- citromlé
- 4 csokor petrezselyem
- 150 g joghurt

A csirkemellből éles késsel két filét vágunk, sózzuk, borsozzuk, majd egy serpenyőben vaj és olívaolaj keverékén mindkét oldalát megpirítjuk. Fedő alatt készre sütjük.

A csontot egy lábasba tesszük, felöntjük vízzel, sózzuk és a megtisztított sárga- és fehérrépával, valamint hagymával együtt kb. 40 perc alatt gyors alaplevet készítünk.

Eközben a karalábét meghámozzuk, egyforma kockára daraboljuk. Citromos vízbe tesszük, hogy ne barnuljon meg. Amikor elkészült az alaplé, átszűrjük egy másik edénybe. A csontot és a zöldségeket félretesszük, arra már nincs szükségünk. Az alaplébe beletesszük a karalábékockákat és a petrezselyemzöldek szárát, és fedő alatt kb. 20 percig főzzük, amíg a zöldség megpuhul. 

Ezután a karalábét ismét leszűrjük. Az egyik felét egy lábasba tesszük, a másik felét pedig turmixgépbe, felöntjük a főzőlé felével, hozzáadjuk a petrezselymet és a joghurtot és összeturmixoljuk. Ha túl sűrű, önthetünk hozzá még a főzőléből. Az így kapott pürét hozzákeverjük a félretett karalábéval, sózzuk, összeforraljuk és készen is van a főzelék. 

Az időközben elkészült sült csirkemellel tálaljuk.



Én a petrezselymes sárgarépafőzeléket is kipróbálnám hasonlóképpen elkészítve. Sokkal könnyedebb lenne mint habarással.



2017. május 19.

Spenótos-túrós lasagne füstölt sonkával

...ami eredetileg spenótos cannelloni lett volna, csak kissé átalakult. :) Az eredeti recept szerint a cannelloni tésztát kissé elő kellett főznöm, mielőtt megtöltöttem volna. Azonban ebédkészítés közben kislányom elvonta néhány órára a figyelmemet és mire visszatértem a tésztához, úgy összeragadt, hogy képtelen voltam szétnyitni anélkül hogy szét ne szakadt volna. Így gondoltam egyet és kinyitottam mindegyiket, majd lasagnét csináltam belőle.



Az én receptemben már lasagnetésztát tüntetek fel, legközelebb ugyanis már eleve ezzel fogom készíteni. Nagyon finom lett ugyanis a végeredmény, friss, zsenge spenóttal biztosan megsütöm még néhányszor.

Hozzávalók:
- 1 doboz lasagnelap (fél kg)
- 70 dkg friss spenót
- 25 dkg túró
- 25 dkg főtt-füstölt sonka
- 4 dl tejszín
- só
- bors
- 2 evőkanál vaj
- 2 gerezd fokhagyma
+ a tetejére: reszelt sajt

A besamelhez:
- 8 dl tej
- 4 evőkanál liszt
- 2 evőkanál vaj
- só
- fehérbors
- szerecsendió

A friss spenótleveleket váltott vízben átmostam, vastagabb szárukat eltávolítottam. Apróra tépkedtem. Egy lábasban vajat hevítettem, rádobtam a parajt, összekevertem és kb. 10 perc alatt megpároltam. Sok levet eresztett, így a nagyját leöntöttem róla. Ezután már nem kell főzni. Belekevertem a zúzott fokhagymát, a kis kockára vágott füstölt sonkát és a túrót és a tejszínt. Pici sóval és borssal ízesítettem.

Elkészítettem a besamelt is: egy másik edényben felolvasztottam a vajat, hozzáadtam a lisztet és folyamatosan kevergetve fehéredésig pirítottam. Ezután beleöntöttem a meglangyosított tejet. Csomómentesre kevertem. Sóval, fehérborssal, szerecsendíóval fűszereztem.

Egy üveg sütőtál aljára elterítettem egy adag spenótos tölteléket. Ráhelyeztem egymás mellé egy sor lasagnelapot, majd jöhetett újból a töltelék, ezt besamellel fedtem be. Lasagnelappal folytattam a rétegezést egészen addig amíg minden el nem fogyott. Fontos, hogy besamellel zárjuk a sort, erre kerül a reszelt sajt. Jó szaftosnak kell lennie, hiszen abban fog megpuhulni a tészta.

A tálat lefedtem alufóliával és 180 fokra előmelegített sütőben kb. fél óráig sütöttem. Ezután grill fokozatra kapcsoltam a sütőt és már fedő nélkül toltam vissza a tálat. Addig sütöttem, amíg szépen megpirult a sajt a tetején.



Kiadós, nagy adag lasagne lesz belőle, mi napokig ettük. Tehéntúró helyett ricottával is ki lehet próbálni.